arcomra kiül a szeretet egyezményes kifejezése.hogyan is maradhattam volna igy otthon ücsörögni?a szürke falak közt egyedül a gondolatokkal.igy hát fogtam fényképezőgépem felöltöztem és indultam.a fülemben zene szól ennek andalitó ütemére rakosgatom előre a lábaimat.
elérek kedvenc helyemre ahol mindig relaxálok és gondolkodom.a csónakázó tó most nem fodrozódik apró szélmozgásoktól.vastag jégpáncél boritja ami úgy ragyog hogy még a napsugarakat is sokszorosára erősiti.elmosolyodok.sok ember értelmetlenül néz rám elhaladtában.
mi lehet a gond velem?
érdekes hogy ha az ember mosolyog közterületen biztosan őrült.hiszen a mai világban miért is lehetne szabadon mosolyogni anélkül hogy valaki el ne itéljen.ha valaki nem a társadalom által szabadalmazott ,,normákban" él akkor az már gyanús.fokozatosan taszitja ki őket a civilizáció mignem már ők is elhiszik magukról hogy csupán kivülállók.
azonban ha valaki ennek tudatában van már szánt szándékkal harcolhat ez ellen.már csak dacból is mosolygok az utcán.én nem leszek egy egész életemben mentális börtönbe zárt szabad rabszolga...
az emberek tudatában sincsenek annak hogy rabszolgák.mind a divat, mind a társadalmi élet, mind a munka, mind a politika szempontjából.én nem leszek ilyen.nem fogom elvesziteni eredetiségem minden egyes részét.éppen ezért sétálok, fotozók és mosolygok egymagam.lehet hogy valakinek ez gyanús és nem mindennapi de én élvezem.
igy élem mindennapjaimat.
háttal a társadalomnak...
