miközben ezen gondolatokat irom egyedül ülök szobámban.csak bámulok.hogy mit azt még magam sem tudom.körbenézek.a lemenő nap utolsó sugarai ferde sugarakban esnek még szobám padlójára.mögülem hangfalból lágyan szürődik ki egy andalitó ritmusú zene hangja...
szép az élet!
nem?
mi az hogy nem....!? egyszer élsz ne siránkozz élj!
szobámban üldögélve ezen gondolkodom.érzem ahogy egyre jobban magukkal sodornak az utolsó sugarak amik lehet hogy a nap végét jelentik de véleményem szerint a csucspontját is...a zene nos a zene.szerintem ami kellemes és pozitiv érzést egy kedvelt zene adhat azt nem kell részleteznem.ahogy minden porcikánkat átitatja vérünk helyet már azt pumpálja sziwünk.
ugy érzem ilyenkor fel tudnék szállni...nem, nem...rosszul gondolod.nem vagyok drogos.én szimplán a zenét használom drognak.a zene sokkal brutálisabb euforiát tud okozni mint valamilyen drog...
nem igy van?
szerinted nem?
hát nem izgat.én igy érzem....
mosolyogva bámulok ki az ablakon.időközben már más zene szól.egy kósza madár lebben el ablakom előtt.neki nincsenek gondjai.talán annyi hogy fog e valamit estére.de biztosan hiszen nem gyötri magát kételyekkel mint az ember.kizárólagos optimizmusa rávezeti a megoldásra.és a madár csinálja jól.
csak él...
éli úgy az életét hogy felfogja, nincs idő a bajokra figyelni hiszen azt az örömöt amit az életünk adhat még arra is kevés ez a néhány évtized.
próbálok én is igy élni.denagyon nehéz.hiszen attól hogy én mindig pozitiv vagyok attól még az emberek 80 % a inkább hagyja magát belesüllyeszteni a depresszió mocsaras lápvidékébe ami bármi másnál ragadósabb.az nem enged el.fogva tart egészen addig amig már szó szerint bele nem fulladunk.
ezért kell inkább a hosszab de napsütéses utat választani...
megint feleszmélek.
sajnos a napnak már csak egynéhány sugara tud behatolni ablakomon.mit meg nem adnék azért hogy ez az állapot megmaradjon.a naplemente egy olyan dolog amit nap mint nap ujra átélhetünk és boldoggá tesz minket.és ami a legfontosabb ebben a világban:nem kell érte fizetni.ha valaki megnéz egy naplementét nem érez bút bánatot.elfelejt mindent ami fáj mindent ami nyűg.csak nézi mosolyogva ezt a misztikájából kifolyólag megérthetetlen hatalmas csillagot...
és elgondolkozik az életen hogy miért pont igy miért pont ez?
de nem rossz értelemben hanem boldogan hálát adva azért hogy van föld ahol élhet van növényzet amiben gyönyörködhet és van nap ami meleget ad és utána megpihenve lehatja fejét a horizontra...
aki látott már naplementét szerintem tudja mit jelent ez...egy olyan hihetetlenül boldog érzés mintha átéreznénk az niverzum összes rezgését mintha befogadnánk az összes energiát.egyszóval eggyé válunk a világegyetemmel.
amit nagyon bánok hogy túl rövid.megint körbenézve már csak szürke szobámban ülök.merengésem alatt a napsugarak úgy szöktek meg hogy észre se vettem.nem volt időm elköszönni tőlük.de a teljesség érzete megvan.valami jóleső érzés pulzál bennem ami szerencsére nem akar múlni.bár csak örökre minden igy maradna.de sajnos be kell látni hogy miután lement a nap nemsokára új nap kezdődik ami lehet hogy nem lesz ilyen derűs.
bár ki tudja?
csak hozzáállás kérdése az egész nem?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése